A kritikaház fantomja

Lázongó tinédzserek

Lázongó tinédzserek

Az első részt megnézve úgy éreztem, ez sem lesz egy nagy bumm a filmiparnak. Majd láttam bekértek mindjárt kettő részt folytatásnak. Ez nem elég, de a harmadik részt ketté szedve. Pénzügyileg sem mondható sikeresnek. Az első rész még csak-csak hozott bevételt rendesen, de a második rész...éppen csak nyereségesnek bizonyult. Na, de nem is a pénzügyi dolgok érdekelnek minket. Lássuk a mai filmet, A lázadó. Akik látták az első részt kettő táborra oszthatóak. Vagy nagy rajongói a könyvnek, vagy pedig az új izgalma vette rá őket. Sajnos ez a második rész mondhatni elég laposra is sikeredett az első elmegy kategóriás rész után. Lapos cselekmény, túl sok romantika, meg nem is sorolnám a többit. laz1.gif

Az egész film, egy tini szerelemről szól. Félreértés ne essék, a háttérben a TÖRTÉNET jó! Persze nem kap annyi teret és időt, hogy mélyen kibontakozzon. A felszínt kapargatva végig megy az egész. Pedig több lehetett volna benne mint amit kihoztak. Azt sem értem, hogy a karakterek Tris és négyest leszámítva, sok mindent nem tudunk meg róluk. Csak vannak és kész. Ez jellemezte az első részt és nem változtattak rajta. Na, hogy ne csak fikázzam jöjjenek a pozitív dolgok. A látvány az már más tészta. Gondolták, ha már nincs értelme dobjunk egy csontot a látványokkal. Nagyra törő célokkal indult meg 2014-ben a film sorozat, de könnyen belebukhatnak, ha most nem varázsolnak nagyot. Persze már sejthető a dolog, de várjuk meg mi lesz.laz2.giflaz3.gif Amit el tudok mondani még pozitívumként, hogy Kate Winslet már nem lesz benne az utolsó kettő részben. Amit mi láttunk közel kettő órában, azt lenyomhatták volna nyolcvan percben is az a szomorú. A filmet mindenképpen olyanoknak ajánlom, akik nagy rajongói a könyvsorozatnak, és Veronica Rothnak. Az igazság viszont, ez újra egy felejthető film. Mindegy is várjuk a folytatást 2016 tavaszán, lehet ott már kellemeset fogok csalódni. A sorozat viszont megalapozhatja Shailene Woodley karrierjét, csak térjen vissza a Csillagainkban a hiba műfajához,és a siker vörös szőnyegen érkezik a dráma, és romantika sétányra. Bár így belegondolva elég ciki, hogy itt Ansel Elgort a tesóját alakítja, ott pedig a faszija, na mindegy.laz6.jpgKöszönöm a figyelmeteket.

Lázongó tinédzserek Tovább
A Szél neve, amit olvasnod kell!

A Szél neve, amit olvasnod kell!

Patrick Routhfuss készülő trilógiájának első része 2009-ben jelent meg. Vakon éltem eddig, hogy nem hallottam róla. Nem régen a könyvesboltban bóklásztam, és megláttam ezt a könyvet. Nem köntörfalazok. Ott helyben elkezdtem olvasni. pörgettem pár oldalt és gondolkodás nélkül meg akartam venni. Majd rájöttem ez sajnos a második része így várnom kellett egy hetet mire online megérkezett az első rész hozzám. Szerencsémre "kedvezményesen" azaz 4490-ért meg is érkezett. Az első nap fáradtan bedőlve az ágyba 50-60 oldalig jutottam. Másnap pihenten már a 180-190. oldalnál jártam. Mondhatjuk a könyv úgy eteti magát, hogy észre sem veszed, de már lassan a végén jársz. Hihetetlen élményeket ad a történet. szn1.jpgA történet egy hihetetlen fantasy világot fest nekünk. Ha azt vesszük,hogy a történet egy kocsmában kezdődik megkérdőjelezhetetlen a hitelessége a fantasyk világában. A cselekmény változatos,idő specifikus és lehengerlő. Az olvasót felteszi egy hullámvasútra Patrick. Fel és le utaztatja. Persze izgul az ember a végén jó vagy valami nagyon rossz fog ebből kisülni. Ami a húzóereje az egész könyvnek az a részletessége. Az apró mozdulatok, jelzők, ismérvek amik végig kísérik az olvasót és néha hatásszünettel is,de leesik az állunk. Számomra egy olyan vársár volt ez a könyv amit soha nem bánok meg. A történeti szál kettő oldalon fut és teljesen elkülöníthető. Lassan érkezik talán?! a könyv 3. része is, így minden kedves fantasy rajongónak mondom:"VEGYÉTEK MEG!" Kis mellékes dolog , hogy készült egy interjú az íróval. A kérdés egy dologra irányult, hogy mivel foglalkozna, ha nem író lenne. Nos az első válasza a csavargó volt. Majd a kérdező rávezette az nem munka, az csak egy életérzés. A végső válasza pedig zseniális volt:"Azt kérdezi, ha nem lennék író, mi lenne számomra a tökéletes karrier? Batman." szn2.jpgZárásként elmondanám, nemrégiben megjelent egy új kisregénye is az úri embernek így már három könyvével oszthatjuk fel a maradék időt a harmadik rész megjelenéséig. A címe pedig A szótlan tárgyak lassú szemlélése. A tény, hogy ez a faszi zseniális dolgot alkotott az megkérdőjelezhetetlen. Napjaink egyik leghíresebb fantasy írójával állunk szemben( Halkan megjegyezve G.R.R. Martin után persze). A könyv idehaza három különböző borítóval jelent meg és gyönyörű mindegyik, így vegyétek meg mind a hármat,HA van rá lehetőségetek. Záróképként a saját példányom borítóját mutatom. szn3.jpgKöszönöm a figyelmeteket. 

A Szél neve, amit olvasnod kell! Tovább
Elhagyjuk a Roxfortot végleg

Elhagyjuk a Roxfortot végleg

Mai filmünk egy látszólag krimi beállítottságú dráma teljesen megfűszerezve egy jó adag fantasyvel. A szarvak című film kerül a műtőasztalra. A film motorja egy szerelmes pár, gyilkossággal megspékelve. Elcsépelten hangzik alapjaiban a sztori nem?! Bizony, de Alexandre Aja felpörgeti az eseményeket kreténséggel, vallási elemekkel amiket meseszerűen, és remek vizuális világgal alkot meg. A történetünk szerint Ig Perrish (Daniel Radcliffe) halálosan szerelmesek Merrinnel. A probléma, hogy megölik Merrint és mindezt rá akarja kenni az egész város Igre. Ig minden áron ki szeretné deríteni ki ölte meg a szerelmét, és ehhez segítséget kap magától Istentől?! h1.gifSok igazságot rejt maga mögött a film. Az alap állás, miszerint nincsenek jók, csak kevésbé rosszak. Mindenki cipeli a saját terheit és ezeket jó mélyen eldugja az elméje legmélyebb bugyraiban. Hiszen minden gonosz angyalnak született csak elbuktak és alászálltak a pokolba. Az igazságot mindenki titkolja és akár a legjobbnak tartott ember is képes vétkezni. A bűn bűnt szül és egész családot épít ki maga köré, amiben az emberi lélek elveszik, és oly mértékig megromlik, hogy a barát képes átverni. Nem,nem...nem csak átverni. Képes akár megölni. A film ezeket a komoly gondokat kreténséggel próbálja oldani. h2.gifTalán eljött az ideje, hogy Daniel végre maga mögött hagyja a múltat és eldobja a varázspálcát. Helyette kapott szarvakat, vasvillát, na meg egy atom kígyót a nyakába. Végül is mindig tudtuk...a Mardekárba sokra vihetted volna. Na a viccet félretéve, a film nem tökéletes, nem egy film remekmű, de mégis jó. Ajánlom mindenkinek aki nem vallási fanatikus, mert ők a felkötik magukat a végén. Egy laza estén nézd meg, tudatmódosítókat nem használnék a helyetekben ( MERT NEM IS SZABAD!), és nézzétek meg egy haverral. h3.jpgKöszönöm a figyelmeteket. Hamarosan visszatérek, egy új sorozattal!

Elhagyjuk a Roxfortot végleg Tovább
A törvény nevében, félúton az újabb siker felé

A törvény nevében, félúton az újabb siker felé

Ma egy sorozat kritikával jelentkezem. Mint ismert, a True Detective első "teszt" évada többet hozott a vártnál. Kijelenthetjük siker lett minden ember szívében a nyomozó párosa, Rust és Marty. Mint azt már előre tudtuk a folytatások teljesen függetlenül más történettel folytatódnak, teljesen új szereplőkkel. Most megkaptuk egy igen bivaly brigádot Colin Farrell, Rachel McAdams,Taylor Kitsch, Kelly Reilly és Vince Vaughn főszereplésével. Azt már most kijelenthetjük sokban különbözik az első évadtól a második, de az alap dolgokon nem változtattak. Az a tény, hogy minden karakternek ott van a főszálon futó problémája, azzal tetézik mindenkinek ezer meg egy magánéleti problematikája van. Egy percet sem unatkozunk. td1.gif"Nem lehet megcsinálni még egyszer ugyan azt". Jelentették ki nagyon sokan még a bemutató előtt. Nos itt meg is állnék, hiszen ugyan azt nem, de egy kiváló és remek második évadot igen. Minden szempontból üti azt a színvonalat amit én elvártam tőle. Persze sok előítélet akadt,de ezeket most eloszlatom. Kezdjük a nyomozó trióval. Colin, Rachel és Taylor egyszerűen megfogalmazva is felnőttek a feladathoz.(Colin Farrell már komoly színésznek számít a szakmában) Komoly és mély alakításaik kivetülnek a nézőre. Minden problémát képesek magukba zárni egy kalitkába ami lassan megtelve kitárul és ránk zúdítják a képernyőn keresztül. Most jön a legfontosabb érv ami azt mondja neked:"Ezt látnod KELL!". Vince Vaughn eddigi filmes karrierje beszorult a vígjátékok szobájába. Most kinyitotta és átsétált egy komolyabb műfajhoz. Mint a "mocskos" üzletember aki, ha kell péppé veri az embereket, megfenyeget és irányít mindent. Elsőre nem akartam ezt elhinni, de ez igaz. A törvény nevében újabb színészt emel ki a szarból és emel a fellegekbe. td2.gifMi fog történni a végén? Szerintem senkinek sincsen sejtelme róla. Mi történt eddig? Összegyúrtunk egy hatalmas kazalt benne egy apró tűvel, amit meg is kellene keresni,ha bele szeretnénk feküdni nézni a csillagokat. Mit is várhatunk a folytatásban? Rengeteg izgalmat és felderítetlen terepek felfedezését a kazalban a tű irányába. Én ezt a sorozatot csak ajánlani tudom. Nem láttad az első évadot? Nem baj. Semmi köze nincsen hozzá,DE! ki ne hagyd! Van időd, hiszen a 2. évad pörög. Jelzem, a mi a k*rva anyád kifejezésekkel tankoljunk fel, mert kelleni fog.td3.jpgKöszönöm a figyelmeteket. A végére ezt érdemes meghallgatni kis kedvkreáláshoz:

A törvény nevében, félúton az újabb siker felé Tovább
"Szabadságról" visszatérve!

"Szabadságról" visszatérve!

A hosszú szünetnek vége. Ami a legfontosabb így július végén újra belekezdve, a Comic Con nem is olyan régen volt és elég durván belecsaptak a fellépők mindennek a közepébe. Kaptunk jó pár új előzetest, hírt, infót. Most így párat meg is osztok veletek, csak röviden.
1. Megkaptuk a hosszabb 2016-ra készülő Batman Vs. Superman előzetest:

2. Megkaptuk az első ízelítőt a Suicide Squad, és az új Jokerről is:

3. Itt persze még nincsen vége mert hivatalosan még nem, de kamerásan kikerült a Deadpool előzetes is:

4. A várva várt fantasy királya is előkerült San Diegoban. Ezt is csak kamerás változatban tekinthetjük meg sajnos:

5. Egy Comic Conon nem maradhat el az egyik legnagyobb kultusszal rendelkező film sorozat legújabb részbe való betekintés sem. Annak ellenére, hogy nagy a titkolózás és az előzetesből sem kaptunk eddig sokat, mégis mindenki várja már a telet. Pontosabban a decembert. Íme egy kis beletekintés a háttérmunkákba a Star Wars - Ébredő erőből:

6. Régen sokak által követett sorozat újraéled. Az NBC felrakja és nagy sikereket vár. A Heroes - Reborn:

Nos ezzel jelentkeztem és a későbbiekben egy filmkritika is érkezik. Köszönöm a figyelmeteket!

"Szabadságról" visszatérve! Tovább
A sorozat amit nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet csak

A sorozat amit nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet csak

AZ elmúlt időben ráfeküdtem a Scrubs (Dokik) sorozat végig pörgetésére. Sokan ajánlották, sokan szerettétek volna, ha írok is róla valamit. Nehéz feladat volt, hiszen elmondtátok ez a sorozat nagyon megosztja a közönséget. Én azok közé társulok akik imádják. Az alapja,hogy gyakornokokként bekerülnek a Sacred Heart kórházba és a történet saját magát formálja az egymást követő cselekményekkel. Nem nagyon fogod tudni mi is fog történni. Minden résznek megvan a saját hangulata. Ez lehet vicces vagy szomorú. Ami nagy löketet ad a "tökéletessége" felé, hogy nem hagyja önmagát becsapni. Egy részt nem próbálnak negatív hangulatból átbillenteni a pozitívba. Szépen szólva is, ha szarban vagy akkor abban vagy. Megvan a sorozat 11 szereplője akik végig kísérik a 9 évadot. Főszereplői akik körül folyik az egész ők. Persze mondhatni van főszereplője a történetnek, azaz J.D. , de ez sem mondható igaznak. Fontos szereplői a többiek is, mondhatom itt Kelsot vagy akár a MINDENEST. Szépen van felépítve egy rész története, több szálra szétbontva. Cox és Bob rivalizálása, vagy akár J.D. és a mindenes viszálya. Rengeteg meglepetéssel kecsegtet a sorozat. Megjelennek szereplők akik pár részre, vagy egy fél évadra aktív tagokká válnak, de szépen lassan lecsengenek. Nevezhetném őket, "Sztár vendégeknek", de nem teszem hiszen voltak akik akkor még nem számítottak olyan nagy hírességnek, mint például Dave Franco. Akik már befutottak Hollywoodban, vagy akkoriban kezdtek felfutni, mint Brendan Fraser vagy Tara Reid, Courtney Cox, Michael J. Fox, Elizabeth Banks vagy akár Matthew Perry. Némelyikük 1-2 epizódot élt meg, de volt köztük akik többet is mint Tara Reid és Banks.dokik1.gifMint vázoltam, ez a sorozat megosztja a nézőket. "Zsenialitása" abban rejlik, hogy próbál valósághű lenni. Nem mindig sikerül neki, de akkor sem megy el egy lehetetlen irányba. Picit túloznak és kész. A nézőnek, fel sem tűnnek az ilyen apró "bakik". Mint például szigetelő szalaggal a plafonra ragasztani egy embert az étkezőben, hogy senki nem veszi észre. A karaktereket változnak és alkalmazkodnak. Képesek a változásra. Az évek múlásával mindenkinek más lesz a társadalmi normája. Valaki házasodni akar, valaki gyereket vállal. Mondhatni megtekintést nyerhetünk a fiatal dokik életébe. Az évadok múlásával, kicsit átalakul a sorozat is. Más szálakat kezd el követni ami jó. Nem ragad be a lemez és sikamlósan folyik tovább évadról, évadra. dokik2.gifNem lőnék le semmi jót, sem rosszat, így értékeljünk. Nos én ezt a sorozatot azoknak ajánlanám, akik szeretik a belső narrációra épülő vígjátékokat. Teljesen kifogja készíteni azokat akik nem szeretik az esetlen, idióta főszereplőket, de egy próbát mindenképpen megér. Akkor is, ha nem fogod tovább nézni, hiszen egy esélyt mindenki kaphat, még J.D. is. Nálam ez a sorozat egy csillagos ötös. Persze ízlések és pofonok. Egy krimi vagy horror kedvelőnek nem biztos, hogy bejön egy vígjáték/dráma sorozat így nekik azt mondom maradjanak a saját stílusuknál. Talán 1-2 rész belefér, hátha kedvet kapnak hozzá, hiszen 20-21 perces részekről beszélünk, mint általában ebben a kategóriában. Egy pacsit azoknak akik beajánlották a sorozatot nekem, hiszen beleszerettem. dokik3.jpgKöszönöm a figyelmeteket. Egy megosztással a munkásságomat segíted.


Amit kihagytam, az intro zene...istenkirály:

A sorozat amit nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet csak Tovább
Klasszikus RPG, Pöcsfej módra.

Klasszikus RPG, Pöcsfej módra.

Pár hete bele kezdtem egy barátom ajánlására, a The Stick Of Truth végig pörgetésébe. Elsőre, nem tudott megfogni mikor hallottam a játékról, gondoltam a rajongóknak biztosan kötelező lehet. Tévedtem ezzel kapcsolatban. A játék nagyon bejött. Röviden a történet. Maga a fő cselekményszál: Mint új gyerek a városban, barátokat kell találnunk és Butters által bekapcsolódunk Cartman emberi királysága, és Kyle elf királysága között zajló háború az igazság botjáért, mert akié a bot, azé a hatalom. Ezek mellett sok a mellékküldetés is. A medvedisznóembertől, Kula bácsi gyerekeinek felkutatásáig. Változatos, és fordulatos a játék. A velejéig RPG a játék, azt leszámítva nem kell agilitást, erőt és hasonló finomságokat tuningolni. Helyette speciális képességeket érhetünk el, ha barátokat szerzünk a twitteren. Szintlépésenként speckó támadásainkat fejleszthetjük egy képzettségponttal. Időközben tanulunk varázslatokat is, persze mi mást, mint fingás kombinációkat. A körökre osztott csatarendszer visszavisz minket az alapokhoz. Nincsen túlbonyolítva a játék és ez így jó. A játék elején 4 kasztból választhatunk:harcos,mágus,tolvaj és zsidó. Igen a játék megmaradt az igazi South Parkos alapoknál. Megtartotta a maga elveit és nagyon helyesen tette. sot1.jpgFelszereléseket vehetünk, szerezhetünk a küldetések alatt, és ezeket fejleszthetjük is. Nincsen túlbonyolítva, egyszerű mint egy faék ez a része is. A poénok még mindig ütnek. Voltak olyan részek, ahol megállítottam a játékot. Nem bírtam ki röhögés nélkül. A terep amit bejárhatunk, nem túl nagy, de higgyétek el...így is elég tágas. Kihelyezett ütni való tárgyak a pályán, ami pénzt vagy valami szemetet dob. Van a lehetőség, hogy egy barátot hívj magad mellé akivel barangolsz a küldetések alatt, vagy azon kívül. Nekik van egy Pajtás képességük ami például Stannél: Hívja a kutyáját és egy tócsa hatótávolságát megnöveli, mivel odavizel. Ez akkor hasznos mikor valami elektromos kütyü van a közelben. Oda csalogatod az ellenséget. Kilövöd a távolsági fegyvereddel mondjuk a trafót, ezzel rövid zárlatot okozva halálra rázod vele az ellenséged. Csata nélkül továbbmehetsz és kapod az XP-t, illetve lootolhatod. Nem rontanám el a játékélményt így nem spoilerezek többet. Tapasztaljátok ki a játékot. Vannak megidézhető segítők is. Mint Jézus, Kula bácsi, Mr. Furkó stb. . Ezeket az adott küldetéssel tudod unlockolni. Persze bossok ellen nem hívhatóak.... Röviden, tömören és persze félig meddig "spoiler mentesen" ez lenne a játék.sot2.jpgNos értékeljük a dolgokat. Remek RPG játék az MMO-t elhagyva. Jó történet, ami egyszerű mint a faék. Remek poénok. Ami negatívum. Vannak kifejezetten idegesítő küldetések. Az auto mentés rendszer botrány. Ne bízzátok a véletlenre mint én. Mentesek amennyit csak tudtok! Az w-a-s-d (igen én PC játszottam vele) nem váltja fel a nyilakat. Egy küldetésénél beletelt vagy 20 percbe, mire rájöttem erre a kis "hibára". Hibának tekintettem azt is, hogy a nehézségi szintek nem kicsit térnek el egymástól. Ajánlani tudom minden RPG és SP fanatikusnak. SŐT! nekik ez kötelező. Teljes történeti véleményt nem tudok mondani a semleges játékosoknak és történet fanatikusoknak, mivel még nem értem teljesen a végére, így én sem tudom mi is fog történni. Azonban...szerintem valami lesz...valami biztosan történik velünk...nem tudom mi, de valami nem frankó dolog. Mindegy is KÖSZÖNJÜK UBISOFT! Ja igen, 18+ a játék erőteljesen! sot3.jpgKöszönöm a figyelmeteket. Egy megosztással a munkámat segíted.
Azt nem is mondtam, mennyire király a zenéje. Tiszta fantasy hangulatot varázsol még az utcán sétálva is, meg persze a szöveg nem hazudtolja meg az SP-s mivoltját:

Klasszikus RPG, Pöcsfej módra. Tovább
BAZINGA!

BAZINGA!

Ma a sokak által kedvelt, Agymenők sorozatra került a választásom. Mint sokan én is rajongok érte. 2007-ben került a CBS-re a sorozat, majd kettő évad leforgása után, még hármat berendeltek. Sikeresnek bizonyult lépés volt, hiszen mai napig fut, és fog is szerintem még. Alapjaiban követi a sitcomok ismérveit, azonban kissé formabontó is. Megszokhattuk a Jóbarátok és HIMYM alapjai után, hogy 5-6 állandó szereplő viszi a sorozat lelkét. Nos itt az elején, még követi ezt a vonalat, azonban később szakít vele. 7-8 szereplőre is kibővíthető, és ezzel még változatosabbá lehet tenni. Maga a történeti főszál, olyan nincsen. Egy sitcomnak az a feladata, hogy évadra bontsa ki a történeti szálat. Ezt a szálat bedobhatod rögtön az első epizódnál, vagy sok helyzetben vársz vele, és majd csak pár rész után adod meg a közönségnek, az évad célját. Itt a karakterek, remekül ki vannak dolgozva. Persze vannak örök kérdések, amik megmagyarázhatatlanok, de kis titok mindig kell. bbt1.gifAlapjaiban nagyon szórakoztató sorozat. Persze vannak fizikusos és kockapoénok benne, amire erőltetett mosoly a válasz,ha nem vagyunk tisztában a dolgokkal, de ez elenyésző érv ellene. Tény, hogy valószínű az egyik legjobban sikerült sitcom a TBBT. Miért? Nagyon egyszerű a válasz. Amikor viccesnek kell lennie, akkor vicces és amikor éppenséggel a szomorúságot kell adni akkor szomorú. Hála égnek, inkább vicces sorozat, mint komor. Részletes elemzést most nem írnék minden karakterről. Mindenki remek. Sheldon, a kockák nagyképű vezetője. Leonard, a nyugodt racionalista. Howard, a mama kicsi fia. Raj, a egzotikus külföldi. Penny, a bögyös csillagos ötös. Amy, a "végre van egy pasim 15 év után". Bernie pedig a szent katolikus akit ne akarj dühösnek látni. Nagyon röviden ők a szereplő gárda. A karakterek, fejlődő képesek és évadról évadra változnak. Nincsenek behatárolva. A sorozat első pár évadja, erőteljes kockahumort sugároz magából. Később már bekerül az igazi szociális élet, és annak a humora is. Természetesen a kocka vonal fent marad, de kicsit visszább szorult a 4. évad óta. Remek évad zárások és nyitások a jellemzőek, változatos epizódok. Teljesen rendben van. Többször volt rá alkalom, hogy újra néztem előző évadokat belőle, mert egyszerűen tényleg jó.bbt2.gifSzerény véleményem, hogy ezt a sorozatot ajánlom mindenkinek, az elejétől, a végéig. Bár azok ne nézzenek bele, akik nem szeretik, vagy nem értékelik...nem értik a kockahumort. Feltehetően függő leszel a sorozattól, így kössél magadra egy infúziót, és hajrá, vár rád eddig 8 évadnyi szórakozás. Akik pedig már látták, azok kezdjék el újra az elejétől. Kissé meglepődtök, milyen mások voltak az első évadban a szereplők. bbt3.jpgEgy megosztással sokat segítenél a munkámban. Köszönöm a figyelmeteket.

BAZINGA! Tovább
süti beállítások módosítása